Sport mentáltréning
A sport mentáltréning célja, hogy fejlessze a sportolók mentális készségeit és képességeit, hogy kihozzák magukból a maximumot és a lehető legjobb teljesítményt tudják nyújtani edzésen és versenyhelyzetben egyaránt. Ehhez különböző módszerek, technikák és eszközök állnak rendelkezésre, amelyek segítik a sportolókat abban, hogy könnyebben kezeljék a stresszt, legyőzzék az előttük álló akadályokat és javítani tudjanak a teljesítményükön. Segít a sportolóknak, hogy kialakítsanak egy stabil mentális állóképességet, amely kiegészíti a fizikai képességeiket.

Bemutatkozás
Bander László vagyok, sport mentáltréner.
Gyerekkorom óta érdekelt a sport, aktívan sportoltam, több sportágat kipróbáltam (vívás, labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, úszás, kerékpározás, futás, sárkányhajózás), de jelenleg sajnos ez a fajta aktivitás egészségügyi okokból minimálisra csökkent, most már inkább csak szurkoló vagyok, és legfőképp aggódó sportszülő. Utóbbi szerepkörben kezdtem látni a mentális felkészítés fontosságát, ekkor gondolkodtam el, hogy érdekel ez a szakma, szeretnék minél több sportolónak segíteni, hogy fejben erősebb legyen, és ezzel könnyebben elérhesse a céljait.
Ezért részt vettem a Kenyeres András által tartott Sport mentáltréner képzésen, és az ott megszerzett tudással szeretnék most segíteni azokon, akik szeretnének mentálisan is fejlődni. Mivel ma már kiegyensúlyozottság jellemző szinte az összes sportra, ahol a fizikai és technikai képzések, edzések már nem feltétlenül adnak jelentős előnyt, ezért egyre több sportoló vesz igénybe mentális felkészítést, keresik azt a pluszt, azt a lehetőséget, hogy az ellenfelük fölé kerekedjenek. Emellett megismerik önmagukat, növelhetik önbizalmukat, könnyebben kezelhetik a stresszes helyzeteket, fejleszthetik a koncentrációs képességeiket.
Mikor, milyen esetben érdemes hozzám fordulnod?
ha úgy érzed, hogy fizikailag mindent megteszel, de valamiért mégsem jön az eredmény…
ha rendszeresen mentális falakba ütközöl…
ha leblokkolsz, lefagysz kulcsfontosságú pillanatokban…
ha nyomást érzel magadon, legyen az szülői, edzői, vagy akár önmagad által generált…
ha szeretnél sikeresebb lenni, és komoly céljaid vannak…
ha sportsérülés után úgy érzed nincs visszatérés…
ha szeretnéd magadból kihozni a legtöbbet…
ha a kiégés jeleit érzed magadon, csökken a motivációd…
ha szeretnél tudatosabb lenni a sportpályafutásodban…
Törj a csúcsra, és törd át a mentális gátakat!
Hogyan működik a folyamat?
Hogy néz ki egy sport mentáltréning foglalkozás?
Kapcsolatfelvétel
Kapcsolatfelvétel
Találkozás
Találkozás
Célok meghatározása
Célok meghatározása
Közös munka
Közös munka
Területek, témák, amikkel foglalkozunk
Önismeret


Komfortzóna
Célok


Fókuszálás
Időgazdálkodás


Vizualizáció, imagináció
Önbizalom


Motiváció
Stresszkezelés


Konfliktuskezelés
Kommunikáció

kapcsolat
Ha felkeltettem az érdeklődésedet, akkor keress az alábbi elérhetőségeken, vagy küldj üzenetet!
„A továbbjutás titka az elindulás.”
Mark Twain

Bander László – © – Minden jog fenntartva – 2024